Tizenhat településen nem sikerült polgármestert választani
A településeken feltehetően időközi választást kell tartani.
A településeken feltehetően időközi választást kell tartani.
A választás legizgalmasabb helyszíne volt a Városháza park, ahol ezrek izgultak az eredményért. Hajnali háromkor megjelent a főpolgármester, hogy beszédet mondjon.
Reggel hat óra körül lett teljes a feldolgozottság.
Hétfő hajnali 4 órára teljessé vált a feldolgozottság, így elvileg véglegessé vált a főpolgármester-választás is. Eszerint Karácsony Gergely minimális előnnyel, mindössze 324 szavattal győzte le Vitézy Dávidot.
Sosem látott szoros meccs lett Budapesten Karácsony vezetésével, de még nincs vége, újraszámolás jön.
Korai és óriási hiba lenne most leírni a Fideszt, de hogy kapott egy pofont, amitől megrogyott a térde, nem vitás. A Tiszának pedig most kellene bizonyítania, hogy nemcsak árad, hanem medre is van.
Márki-Zay Péternek összejött Hódmezővásárhely, Nemény Andrásnak pedig Szombathely. Borkai Zsolt visszatért a győri közéletbe.
Megnéztük a jogszabályt.
A DK–MSZP–Párbeszéd-szövetség sajtótájékoztatóján a DK elnökén felül beszélt az MSZP részéről Kunhalmi Ágnes és a szövetség listavezetője, Dobrev Klára is.
Gyorselemzett Török Gábor az éjjel, és arra jutott, hogy bár a választásnak „sok kis győztese és vesztese van, de csak egyetlen szereplő lehet maradéktalanul elégedett: a Tisza Párt”.
Beszédet tartott Vitézy Dávid, azt mondta, biztos, hogy újra kell számolni a szavazatokat.
A Momentum EP-ből és a fővárosi közgyűlésből való kiesése után értékelt Donáth Anna listavezető-pártelnök. Nem mondott le posztjáról, a kudarcok helyett inkább a sikereket említve úgy értékelt: „Együtt maradunk, és erősebbek leszünk”.
Magyar Péter győzelmi beszédet tartott. Pártja egymillió szavazó felett jár, ő maga pedig bejelentkezett a propagandamédia tagjainál interjúra. Szólt Rogán Antalhoz is, de hétfőre pihenőt hirdetett.
Nagyon szoros versenyben, de végül az LMP és a Momentum által támogatott jelölt legyőzte a város hivatalban lévő polgármesterét, Dézsi Csaba Andrást.
A miniszterelnök a Bálnában értékelte az önkormányzati választásokat és az EP-választást is.
73 százalékos feldolgozottságnál közel 40 százalékponttal előzi a fideszes Kovács Balázs Norbertet.
Vágner majdnem 10 százalékponttal vezet több mint 97,62 százalékos feldolgozottságnál.
Pokorni Zoltán kiszemelt utóda, Fonti Krisztina látványosan lemaradt az MKKP elnöke mögött.